4 perc elolvasni
Interjú Csuth Tamással a Körről.

Csuth Tamás  2023. április 15-én szombaton nekivágott, hogy teljesítse a Kört a Börzsönyben. Első próbázását 23 óra 11 perc alatt sikeresen behúzta, ráadásul az időeredményével az eddigi egyéni teljesítők között a legjobb 4. helyre került a virtuális dicsőségfalon.

Mi is A Kör?

Csanya Donrazzino közös ötlete alapján egy olyan 152 km-es útvonal a Börzsönyben, mely egyszer sem keresztezi önmagát, de tartalmaz 7100 m pozitív szintemelkedést. Az év bármely szakában teljesíthető erőpróba, melyre csak kvalifikációval lehet indulási jogot nyerni. Szintidő 30 óra.

Gratulálok az eredményedhez! Milyen érzés azzal szembesülni, hogy elsőre, a kedvezőtlen időjárási körülmények ellenére is ennyire jól alakult ez a futásod? Tudatosult benned, hogy az eddigi teljesítők között (egyéni és páros indulókat is beleszámolva) Tiéd lett a legjobb ötödik idő?

Volt előzetes időtervem, aminél végig jobban haladtam, és nagyon örültem, mikor biztossá vált, hogy bőven 24 óra alatt fogok beérni. Nem mertem volna remélni, hogy a legnehezebb futásom ilyen jól fog sikerülni. Az, hogy ez az idő ennyire jónak számít, már csak hazaúton derült ki. Jó érzés, hogy ennyien követtek, sok ismerős és ismeretlen biztatott és követték a haladásomat akár az éjszaka alatt is. Érdekes volt visszaolvasni a tapasztalt körösök elemzéseit is és összevetni a saját élményeimmel.

A rendszeres futás az életedben már 10 éve jelen van. Ugyanakkor ez volt életed harmadik 100km feletti futása. 2021-ben a világszerte megrendezésre kerülő Vertical World Week keretén belül a Salomon Vertical 24H Challenge alatt 144 km-t gyűjtöttél össze. A Kör kvalifikációdat a 2022-es UTH 112 km-es távjával szerezted meg. Beszippantott már az ultrafutás 100 km feletti világa vagy ezek után visszatérsz a rövidebb távok felé?

Évente egy 100 kilométeres verseny bőven elég számomra, most egy darabig biztos a rövidebb, 30 kilométeres távokon fogok rajthoz állni. Egyébként talán az 50 kilométeres táv áll hozzám a legközelebb.

Beszéljünk kicsit a felkészülésről. Hány éve futsz maraton feletti távokat, átlagosan hetente mennyi km-et teszel a lábadba? A Körre specifikusan, ha jól tudom az őszi zágrábi maratonod után kezdtél készülni. Mit jelentett ez a gyakorlatban?

2016-ban futottam először maratont, aztán 2018-től kezdtem el hosszabb terepversenyeken is elindulni. Általában 60-70 km-t futok egy héten, ez a Körre készülve 80-100 km közé emelkedett. Ezt a hétvégi hosszú 50+ kilométeres futásoknak köszönhetően értem el.

Miket sportolsz még a futás mellett? 

Crosstrainingre járok heti két alkalommal, szerintem fontos a keresztedzés a futóteljesítményhez. Az erős törzs- és karizmok a futótáska és a futóbot folyamatos használata alatt kiemelten fontos.

Egy hosszú futásnál elengedhetetlen a megfelelő frissítés. Minden szervezetnek másféle frissítési praktikák válnak be. Hogyan oldottad meg, hogy több mint 23 órán keresztül megfelelő tápanyaggal lásd el a szervezeted? 

Rengeteg kajával készültem, nem tudtam mit fogok kívánni. Péksütemények, pizza, kalács, pogácsa volt a fő eleség, emellett különféle édességeket ettem még. Amikor már nem kívántam semmit, maradt az egyébként végig használt Squeezy zselé és izó kombó. Az elvesztett ásványi anyagokat sótablettával pótoltam, az izomzat sérüléseit pedig amino tablettákkal próbáltam csökkenteni. Azon kívül, hogy az éjszaka folyamán sajnos már nem nagyon csúsztak a szilárd ételek, gyomorproblémával nem kellett szembenéznem.

Bár az időjárási előrejelzések nem voltak túl biztatóak, a feladás nem volt opció számodra. Akadt bármilyen holtpont a táv teljesítése közben?

Nagy mélypont nem volt, a Salgóvár gerincen, 75 km körül éreztem azt, hogy nem haladok jól, de utána sikerült lendületet venni. Ekkor egy ismeretlen szakasz következett, ami valószínűleg elterelte a figyelmemet a nehézségekről. Az éjszakai ködös bandukolást nem mélypontként éltem meg, folyamatosan tudtam akkor is haladni. 

Az UTH célbaérkezésénel elmaradt nálad az eufória. A Kör pótolta ezt?

Nagyon vártam a célbaérkezést, örültem, mikor végre megpillantottam a célegyenesben a csapatot. Elégedettséget éreztem, hogy sikerült elérni a célomat. Nehezebb a Kör, mint az UTH, de valahogy mégis könnyebbnek éreztem az egészet, emiatt végig jobb hangulatban haladtam és valószínűleg az is számított, hogy ezúttal csak egyedül voltam a pályán. 

A Kör teljesítését lehet egyénileg vagy segítővel végigvinni. Te utóbbit választottad. Ki segített neked és mi alapján döntötted el, hol találkozz velük?

A segítő csapatot Baranyi Zsuzsanna, Losonc Tímea és Pálfy-Nagy Bence alkotta. A találkozási pontokat alapvetően a pálya megközelíthetősége határozta meg. Táskát cseréltem a pontokon, előre bekészített frissítőkkel és vízzel, illetve volt lehetőség cipő és ruhacserére is. Valamint a folyamatos biztatás is nagyon jól jött. 

Rengetegen követték élőben a futásodat, számodra ismeretlen emberek is virrasztottak miattad. Biztos vagyok benne, hogy nagyon sokan álmodoznak ennek a kihívásnak a teljesítéséről. Milyen tanáccsal látnád el a leendő Kör indulókat?

Ha van egy céljuk, ne féljenek belevágni a felkészülésbe, mert mindent el lehet érni.

Egy ilyen jellegű extrém futás után extrém fontos a regeneráció. Mit tettél ennek érdekében?

Próbáltam minél többet aludni, de a terhelés miatt az első éjszaka nem volt még igazán pihentető. Egy nap szabadságot kivettem, így volt még egy napom, amit minimális mozgással töltöttem. Szerencsére izomlázam nem volt, így lóbalzsam mellett a sajgó végtagok és meggyötört lábfej pihentetése volt a legfontosabb és a hengerezés. 

Eltelt már néhány nap, lassan leülepedik benned az elmúlt hétvége. Vágysz visszamenni, hogy ideálisabb körülmények között is teljesítsd? Mit súg a hang a fejedben, érdekel mennyi maradt még benned?

Egyelőre nem dolgozik bennem ilyesmi gondolat, de egyáltalán nem zárom ki, hogy nem fogok még a jövőben próbálkozni.

Futásaid során többnyire társaságban futsz. Te is oszlopos tagja vagy a híres pécsi #5amclub-nak. Lassan visszatérsz a szokásos heti futásaidhoz. Mi a következő verseny, amin találkozhatunk veled?

Az eredményemmel indulási jogokat is kaptam a terepfutás.hu versenyein, így az UTH Visegrád Trailje lesz a következő május 27-én.


Köszönöm az interjút! Tomi teljes beszámolóját a blogján olvashatjátok.